Shin Megami Tensei: Persona 4

By baluzz

We are living our lives
Abound with so much information
Come on, let go of the remote
Don’t you know you’re letting all the junk flood in?
- What?!

945498_107557_front

Elég meglepő módon sikeres volt a harmadik, még az SMT sorozatot nem ismerőinek felkeltette az érdeklődést és nagy kritikai elismerést is kapott az Atlus. A bővített FES verzió mellett elkezdték csinálni a negyediket, az előző rész gameplay styleval, természetesen feljavítva. A siker megint jött, sőt talán jobban is. De megérdemli-e?

A sztori ugyanabban a világban játszódik, mint harmadik a két évvel után (pontosabban a P3 befejezésével után egy évvel). Mint múltkor is, megint a halk protagonista tinédzsert alakítunk (aki akar egy fix nevet: Seta Souji), aki most Inaba költözik a keresztapjához egy évre. Balszerencséjére egy bizarr gyilkossági ügybe keveredik. Pedig nem kezdődött rosszul: összeismerkedett pár osztálytárssal (Yosuke, Chie, Yukiko) és az egyiktől meghallotta a Midnight Channelról szóló pletykát. Elvileg ott megtalálja a “lelki társát”. Aztán pár napra, az ott leadott személyt gyilkolták meg. Ráadásul rábukkannak egy másik világra, a TV-n belül, ahol elég sűrű a köd. Ott összetalálkoznak egy fura lénnyel, Teddivel aki épen őket gyanúsítja, hogy ők zavarják a világát. De sikerül meggyőznie, hogy nem ők, amikor a főszereplőnek sikerült előhívnia a Personáját, egy elég veszélyes helyzetben. De meg kell ígérniük, hogy ők kapják el a gyilkost és egyébként is: valószínűleg, hogy természetfeletti erővel rendelkezik, így a rendőrség nem tehet semmit. Így megindul a hajsza: megtudni a ki gyilkos, az esetleges áldozatokat megmenteni és közben az iskolai életet is megélni.

Elég más feelingje van a harmadik résszel ellentétben, így meglehet, hogy ez a rész nem fog annyira bejönni egyeseknek. Sőt: valószínűleg ez a legvidámabb SMT rész, amivel valaha játszottam. Persze vannak nagyon komor pillanatok, de sokkal több a humor (meg a szexuális innuendó!:D) és a befejezés is optimistább (kivéve a rossz, ami extrém depis). De ettől függetlenül egész jó, érdekes kérdéseket feszeget és szerethető(illetve kidolgozott)karakterek vannak nagy számmal. (de itt is beleszól, az ízlés kérdése) Problémák: a végére a kicsit kusza lett az egész(ami az igazi befejezésnél történik), meg talán néhány S-Link sztori elég lame lett (de ebből nem láttam mindegyiket). Ja, meg az a bizonyos átvezető a bizonyos mellék főellenség után, khöm khöm! Viszont aki nem bírja a nagy szöveg mennyiséget, annak figyelmeztetem, hogy az első három óra, csak átvezető, minimális járkálással.(szerencsére, az a rész sem unalmas)

Mint mondtam, az előző rész gameplayét folytatja tehát: egy dating sim szerű az egész, ahol reggel iskolába kell járni, nap közben ismerkedni az S-Linkek miatt, vagy a dungeonben haladni. Este majdnem ugyanez, de végezhetünk munkát is. Az egyik egész jó újdonság, hogy bizonyos S-linkek valamelyik személyi státuszukat növelik (bátorság, tudás stb.) és még pénzt is nyerhetünk. A második: bizonyos S-linkek a társaink képviselik és azoknak a “fejlesztésével” plusz képességeket is kapnak, aminek aktiválásához bizonyos kondíció kell. Így a Persona tovább fejlődés is így történik (az előzőben, a sztori szerint történt). Meg egy annyira nem lényeges, de aranyos: ebben a részben, a csajok nem automatikusan a barátnőnk lesz, ha kedvünk tartja simán baráti kapcsolatot is lehet tartani. De ettől függetlenül a pimp megoldást is lehet választani, aminek pár plusz esemény lesz az áldozata.(NEM! Nem a Nice Boat! Dammit Overflown!!!!)

Mi lett a Dungeon Crawler résszel? Most a Tartarosz (vagy az Abyss of Time a P3 The Anwserben) helyett több dungeon van. Persze ettől függetlenül random generáltak (kivéve néhány emeletet, ami egyéb “furcsaságok” történnek), de most a több a változatosság. Mivel itt a fáradtságot kivették, így a gondot a tovább haladásban az SP mennyisége fogja okozni, amit nem könnyen lehet visszahozni.(legalábbis az elején) Ez, azért fontos, most van egy idő mennyiség, a dungeon teljesítésére, tehát a megadott napig nem teljesítjük, akkor Game Over. Plusz így kevesebb az alkalom a társaink S.-Linkjére teljesítésére.

A harc nagyjából ugyanaz: Once More system megint(hasonlít a Press Turn rendszerhez, de ez sokkal “engedékenyebb”). De: itt van egy Dizzy státusz, ami az felel meg a korábbi “kimarad egy körböl a személy”. Ott vannak a társak plusz képességei és a legfontosabb a harmadikhoz képest: itt mindenkit irányíthatunk! Persze ott van az AI kontroll is (amit nem nagyon használtam, tehát nem tudom, hogy fejlődött-e), de ez egy hatalmas plusz.

Végezetül az Arcana Chance és a fúzió. Az előbbivel plusz támogatásokat kapunk, vagy tápot, de ugyanannyi az esélye, hogy negatív lehet! Az utóbbi ugyanaz: összefúziozhatjuk a Personákat, hogy erősebbeket kapjunk és itt játszik szerepet a S-Link szerepe. Viszont plusz, van egy Fusion Forechast, ami bizonyos kondíciók teljesítésével a létrehozott Persona pluszt kapjon.

Két nehézséget különböztetek meg személy szerint: a nap menedzsment és a csata nehézség. Az előbbi jelentősen könnyebb a játék vége felé, mert könnyebb lesz az SP-t visszahozni. Sőt: lehet, hogy egy nap alatt megcsinálod a dungeont! A csata……vannak kemény helyzetek, amikor egy random ellenség megöl (így elpocsékolni az erre feláldozott időt), meg a fő bossok is okoznak nagyon kemény pillantokat, amíg rá nem jössz a paternjükre. (vagy megvan a megfelelő Persona). Ettől függetlenül a többi SMT résztől könnyebb. (kivéve a Raidoukat)

Ha nem is jön be neked történetileg, mint az utóbbi, attól el kell ismerni, hogy játékmenetileg fejlődött az előzőhöz képest. Talán annyira, hogy már kicsit kényelmetlen, a hármashoz visszamenni.

Nekem személy szerint a szavatossággal van problémám. Maga a fő sztori kicsit rövidebb a hármashoz képest (plusz ott a FES verzió The Anwserje). Én elviseltem volna pár plusz dungeont. Ettől függetlenül, elehet pocsékolni sok időt is ebben, mert ott a sok mellék küldetés, meg a New Game+ is tartogat meglepetéseket.

Tálalás: megint a grafika a leggyengébb pontja a játéknak. Persze szebb, mint a hármas, de láttam jobbat is. Persze ott van a dizájn, különösebb a főellenségek ütnek ebből a szempontból. Az OST egész jó, bár itt Rap helyett J-Girl Rock van, ami nem fog bejönni egyeseknek. Az angol szinkron rulzott, és itt nincsen Fuuka szinten idegesítő hang itt.

Összességben megvoltam elégedve ezzel a játékkal. Akit, egy kicsit is érdekel a JRPG téma, szívesen ajánlom!

9.5 pont

945498_20081110_screen002

945498_20081110_screen005

945498_20081110_screen007

945498_20081210_screen001

945498_20081110_screen008

945498_20081210_screen003

945498_20081211_screen009

945498_20081211_screen016

945498_20081211_screen018

945498_20090213_screen008

945498_20090213_screen012

945498_20090213_screen016

945498_20090213_screen020

Címkék: , , , , , , ,

8 vélemény to “Shin Megami Tensei: Persona 4”

  1. Dodgers Says:

    Teljes mértékben egyetértek a posttal, egy nagyon jól sikerült folytatással van dolgunk, amely majd minden szempontból javítja az előd hibáit. A gráf -habár messze nem használja ki a hardvert teljes mértékben- sokkal szebb/részletgazdagabb, a karakterdizájn kevésbé elszállt, mint a 3. rész esetében (pl. eléggé visszavettek a hajszínek skálájából), és a főhős sokkalta szimpatikusabbnak hat, mint a harmadik rész eléggé emo-beütésű MC-je. A csapattagok feletti irányítás lehetősége szerintem nagyon jó húzás volt (egyrészt kevésbé érzi magát az ember “idegennek” a harcok közben, másrészt mégiscsak nagyobb a biztonságérzet). A zene szempontjából számomra külön pluszpont, hogy jelentős mértékben visszatért a Shoji Meguro-féle hangzás, és visszavettek a rap/pop vonalból. A szavatosság meg: na igen, kicsit rövidebbnek hat a game, de a második végigjátszás is tartogat meglepetéseket, mint az MGS-ek esetében – első végigjátszásnál az ember a sztorira figyel, majd elkezdi “feltérképezni” a gameben rejlő lehetőségeket. Ja igen: a sztori, habár eleje/közepe érdekfeszítő, a végén valahogy nem eléggé epikus.

    BTW a Gamefaqs P4 fóruma elég érdekes képet mutat: fele rész nagyjából érdekes/értelmes téma, másik része meg maga a szellemi fertő az idióta kérdésekkel/felvetésekkel, pl. Dojima bishinek számít-e vagy se, vagy észnélküli fanoskodás, amely totálisan más képet ad a játékról (hogy is mondjam: afféle “tinijáték” benyomását kelti, holott azért nem csak erről szól a dolog).

    • baluzz Says:

      Szerintem, jó volt a befejezés……..de az igazi befejezésnél, olyan furán ért véget.:/ De legalább nem volt plot hole utána.
      Ergo pont az utálom a Gamefaqsben: a nem népszerűbbek játékok fórumán több az intelligensebb személy (így több az arany komment), viszont a totál populárisabb játékoknál több az idióta!:( Nézem a Giant Bomb fórumát, ott mintha intelligensebbek vannak többségben (bár nem nagyon néztem be).
      BTW, ha már arról a websiteról beszélek: ott éppenséggel megy egy végigjátszás, kommenteléssel (arra megy ki az egész, hogy meddig bírják játszani Guide nélkül, míg fel nem adják. Persze kommentekben lehet segíteni, de nem sokat). Bár a zárójelben tett megjegyzés miatt vannak bénázások, a kommentár miatt megéri megnézni. (ha kell, adok linket az első epizódhoz). Hétköznap meg és 102 epizód van eddig.

  2. Dodgers Says:

    Gamefaqs kapcsán nagyon is igaz a “népszerű játék=több retardált topik” állítás, még olyan gémeknél is, amikről az ember nem is gondolná (pl. MGS4 fórumon is akad bőven retardált topik). Ilyenkor fog el a kíváncsiság, hogy mégis mi célból nyitnak haszontalanabbnál haszontalanabb témákat. Ilyen gyönyörű példa, amikor a fórumon kérdeznek rá olyan dolgokra, amelyekre nagyon könnyű rájönni (pl. korábbi dungeon-ökbe visszatérés), vagy az hogy szépen összevitatkoznak, melyik a jobb női karakter a gárdában. Nem, nem rühellem a noobokat, de a game igenis az ember szájába rágja a tudnivalókat. A karakterek félreértelmezéséről nem is beszélve, pl. a fél fórum meg van győződve arról hogy Kanji b*zi, holott korántsem az (és azért ez sincs túlzottan elrejtve a game-ben).

  3. Wagner Says:

    Ez a game 10/10 nálam, minden pillanatát élveztem, úgy ahogy van 100%!
    A rossz befejezés meg egyszerűen elkeserítő volt

  4. Fate Says:

    Amúgy tényleg furcsa a P4 után visszanézni a P3-ra. Érezhetően más a hangulatuk.

  5. Mijon Says:

    Mondasz valamit, Fate. :P Én pont a vidámabb hangulat miatt preferálom a 4-et, de persze be kell vallanom, hogy a P3 óta vagyok Persona fan. Igaz, Seta Souji és Arisato Minato is rulzik… (habár Soujin látszik valamiféle jellem… vagy nem?) Áh, nehéz lenne a döntés! De, mint az előbb írtam, a P3 ‘The Journey’ szakaszának a vége saaaaaad. :S /spoiler on/ Habár Margaret állítólag azt mondja a P4-ben, hogy azért nincs Bözsi, mert Minatót ment megmenteni. Remélem sikerül neki! /spoiler off/

    • baluzz Says:

      (Igen későn válaszolok, de jobb később, mint soha!:))
      Az utolsó mondatodra vonatkozik: csak engem bosszant nagyon igazán? Mindenki bosszant a FF X-2 (ami talán fölösleges folytatás volt, de jó játék nekem így is) jó befejezése, de itt, ha beteljesülne az ötödik részre, úgy tűink az OK-és!

Válasz