Shin Megami Tensei: Nocturne/Lucifer’s Call

Apokalipszis túra, kezdőknek nem ajánlott!

Egyszer el kell jönnie annak a pillanatnak, hogy aki játszott az SMT spin-offokkal, akkor már egy fő résszel is játsszon.  DDS 1-2 kellemes (bár egy kicsit vitatható), Devil Summoner egy meg nem értett közepes élmény volt, de szerencsére sokat javított a második (bár az első végigjátszásnál túl könnyűek), Persona 3 érdekes élmény, ami a folytatásnak is sikerült ezt is jobb élménnyé tennie, még akkor is, hogy talán az egész franchiseban ezek a leglightosabb játékok (a Demi Kids mellett). Hogy hogyan tetszett a fősorozat harmadik része (negyedik, ha az If-et is beleszámítjuk), akkor olvasd tovább!

Mint említettem, hogy harmadik részről van szó. Az első kettő SNES-en jelent meg először, aztán sok port készült. Angolul persze nem jelentek meg hivatalosan, kavartak volna nagy port akkoriban, mert elégé kényes témákat feszegettek, meg a Keresztények kaptak volna egy nagy pofont, mert elégé offenzíven ábrázolta, ezt a vallást (meg mást is). Mivel a Persona 1-2 elismert játékok voltak (még akkor is, ha nem teljes formában jelentek meg angolul), Atlus USA lokalizálta nekünk a 2004-ben megjelent részt. Plusznak a Maniax nevezetű bővített kiadást kaptuk meg az angol verzióban.

Off: Ebben az évben jelent meg egy újabb verzió Maniax Chronicles néven, ami a Japán bővített kiadású Raidou 2-höz kaptak ajándékként, de csak annyi a különbség, hogy Dantét lecserélték Raidoura. Talán ő jobban is passzol az egész játékhoz.

Plot: Egy átlagos tinédzsert alakítasz, aki két osztály társával éppen a tanárjukat készülnek meglátogatni a Shinjiku. A vonaton elaludva egy furcsa álomban részesülsz, ami szerint a világ véget fog érni. A gyanússágot fokozza egy a kórház környékén lévő parkban valamilyen gyilkolás történt. Ott találkozol egy okult magazinnal dolgozó újságíróval is, aki közli, hogy a véres esemény két okkultista csoport között történt, meg az egyiknek köze van a kórházhoz is.

Össze is futsz a barátaiddal Chiakival és Isamuval és az épület rejtélyes módon üres és a tanárnő sehol. Persze megtalálod, de egy találkozol egy Hikawa nevezetű férfival is és szembesülsz a ténnyel: a világ elpusztul egy Conception nevezetű folyamat során, de utána esélye van, hogy újjászülessen. És megtörténik. A játék elején vagyunk és el is pusztul máris? Valamilyen szinten persze megússzuk, de nem teljesen: egy fura gyerek (akiknek a veteránoknak ismerős lesz…….), egy bogarat , egy Megatamat „ültet be”, aminek a végeredménye az lesz, hogy át alakulsz fél démonná AKA a Demi Fiend-dé. És ott vagy újdonsült Vortex Világban, egyes egyedül: az ismerőseid eltűntek valahova, több ember rajtuk kívül nincsen, csak lelkek és démonok. Így kezded el a kalandot, hogy fényt deríts a furcsa eseményeknek és talán a világot is „megmenteni”. Vagy nem?!

A sztori jó, DE! Egészen másféle megközelítést alkalmaz az elmesélésre. Az átvezetők rövidek, a szereplő interakció mennyisége elég kevés. Ettől függetlenül nagyon koncentrál a háttérvilágra és a különböző ideológiákra. Sőt bizonyos információkat, az NPC-kből kell vadászni. Nem egy átlagos JRPG sztori az biztos. Plusz, hogy az egyik mellék dungeon, sztori infókkal is szolgál, és még van hat befejezés is. Így a végeredmény kellemes, de a pont említett okok nem fog bejönni egyeseknek is a játék.

Még a sztori jó, inkább úgy tűnik, hogy inkább a gameplayre koncentrál a játék, ami nekem nem is baj. Egy kemény hagyományos JRPG-vel dolgunk néhány csavarral.

Mivel egyedül maradtunk, ezért démonokat kell rávenni, hogy csatlakozzanak. A rendszer így működik: Talk opció után vagy nekünk kell adakoznunk, vagy valamire kérdésre választ kell adnunk. Ha szerencsénk van akkor működni fog, de néha nem. Illetve függ a démon szintjétől és Kagatsuchi fényétől is.(más játékokban ez a hold) Nem rossz, de ahogy elnéztem az előzőktől elégé butított lett illetve a későbbi Devil Summoner 2-ben ezzel jobban el lehetet szórakozni.

De van egy másik módszer is és muszáj lesz alkalmazni, ez pedig fúzió. Az Árnyak Katedrálisában (fordítás FTW!) tehetjük meg. A lényeg, hogy kettőt össze „kombináljuk” egy erősebbé, de a legfontosabb, hogy a „szülőktől” megtanult képességet, átmenthetjük a létrehozottba. Vannak egyéb lehetőségek is, amivel lehet kísérletezni, még főellenségeket is mi oldalunkra állíthatjuk ezzel, már ha legyőztük őket. Egész jó rendszer, amivel el lehet lenni sokáig. Még információszerzésre a jó a Compedium segítségével.

Ok, de mi van a fejlesztéssel? Normális szintlépés van szó, de a csavar a megatamákban rejlik. A főszereplő onnan nyeri a képességeit, de mindegyik másképpen módosítja a státuszait. Van egy negatívum is: csak megfelelő számú képessége lehet, és, ha valamit le kéne cserélni egy másikra, akkor azt örökre (!) elfelejti. Na, ez a másik, ami elriaszthatja a halandó játékosokat. El kell dönteni az elején, hogy milyen főszereplőt csináljon, és úgy haladjon a fejlesztéssel. Egyszerű, de mégis több lehetőséget rejt.

Harc, harc, harc. Említettem a DDS 1-2 bejegyzésnél, hogy innen származik a Press Turn harcrendszer. Ha most ezt írtam volna előbb, akkor persze ismertetném, de mivel ott már megtettem, akkor olvasd el azt a bejegyzést. Szinte ugyanaz, pár különbséggel.

Viszont, ha már itt tartunk, akkor meg kell említenem a nehézséget. Nehéz, de kinek is? Aki most ismerkedik a franchiseszal, akkor izzasztó lesz, még normálon is és leginkább nekik van különösebb problémájuk Matdador bossal. (aki nem is volt az eredeti verzióban). De ha valaki játszott pár SMT játékkal és sok JRPG egyáltalán, nem lesz nehezebb a Dragon Quest 8-nál. Persze nem mondom, hogy mindig könnyű, néhány bekerítős első támadás, hajlamos halálos lenni, meg néhány dungeonben könnyű eltévedni, de nem éreztem különösen problémásnak, vagy, hogy grindolni kéne, (kivéve, ha a második opcionális dungeon kéne bemenni és kell a pénz összes Megatamához!:D)és még hard fokozaton játszottam .Olyan kellemes nehéz játék, ami szórakoztató, sosem cheap és még a Random Ecounterek sem unalmasak.:)

Még elég hosszú a játék is. Ha, csak rohanunk, akkor 50 óra, de simán lehet 70-80 is, ha mindenre hajtunk. Meg a New Game +-szal is elehet szórakozni. Már, ha a nehézség nem veszi el a kedvét valakitől az újrajátszásnál.

Problémám nem nagyon akad. Kicsit zavaró, hogy csak bizonyos új skilleknél, csak a megtanulás után tudjuk meg mire való, de ezt az újabb játékok szintén megoldják. A Puzzle Boy játék idegesítő!:) (bár, ha valaki, aki a Wild ARMs játékokban megtudja oldani az opcionális puzzlekat, annak szerintem nem lesz problémája).

Tálalásban is kiválóan jeleskedik. A grafika nem tartalmaz csili-vili csúcs effekteket (meg ugye 2003-2004-es játék), de olyan kiválóan van dizájnolva a játék, hogy simán elviszi. Különösen bírom a főszereplőt, bár SMT játékokhoz cool MC-ket tudnak csinálni (OK, a Persona 3-mas kicsit emo-s, de nekem nincs különösebb bajom). Az OST egészen zseniális, sok Battle Theme-mel, aminek különösen örülök. Szinkron sajnos nincs, de nem zavart.

Simán az egyik legjobb PS2-es JRPG és az egyik favoritom lett. De mint említettem, hogy nem fog mindenkinek bejönni. Aki egy elgondolkoztató, kihívást nyújtó, „felnőtt” JRPG-t akar, simán ajánlom!(már ha betudja szerezni)

Kicsit off, de muszáj leírnom: elnéztem néhány fórumot és elégé nagy vita szokott lenni, hogy melyik SMT jobb, leginkább Nocturne és a Persona 3-4 között. Ez fölösleges! Túlságosan különböznek, csak annyi a közös, hogy a démonok ugyanazok, mitológiákat használnak, és a fúzió rendszer.(sőt, még az sem annyira). Persze mondhatjuk, hogy melyik jön be jobban, de szerintem egyformán lehet szeretni a játékokat. Én legalábbis.

9.5 pont

Címkék: 2003-2004, Atlus, Game, játék, JRPG, PS2, Shin Megami Tensei, Shin Megami Tensei 3, Shin Megami Tensei 3: Nocturne Maniax Edition, Shin Megami Tensei: Lucifer's Call, Shin Megami Tensei: Nocturne